2017. április 05.

Nejlonzacskó? Köszi, de nem!

Nejlonzacskó? Köszi, de nem!

Egy ideje az egyik legnagyobb bosszúságom a boltokban kapható, kis műanyagzacskók, amelyekbe a zöldségeket, pékárut szokták tenni. Igyekeztem mindenhogy kikerülni őket, egy ideje már elég haladó is voltam, mert 90%-ban sikerült is, de azért be-be csúszott egy-egy darab. Mert bár már szemrebbenés nélkül tudok 20 almát egyenként a szalagra helyezni, de azért a parázsburgonyával, ha épp nem a piacon veszem, nem szoktam szívatni a pénztárosokat.

Azt volt a vágyam, hogy megkérek valakit, varrjon nekem kis vászontatyókat, de aztán nem értem oda.

Aztán egy dolgozó anyukákat összegyűjtő Facebook-csoportban egymásra akadtunk Nemes Iringóval, aki pont ilyen kis bevásárlószütyőket varr, „The Sorting Bags” fedőnéven.

Tökéletes megoldás a nem kívánt nejlonzacsik kivédésére és a mostani hulladékcsökkentő kihívásunknál nagyon jól is jön ez a kis készség, hiszen ha már addig eljutottunk, hogy mindig van nálunk bevásárlótáska, akkor itt az ideje szintet lépni, és a sok, kis pékárúnak, zöldségnek, gyümölcsnek szánt zacsikat is ott lehet hagyni a boltban.  Csak annyi kell hozzá, hogy amikor vásárolni indulunk, magunkkal is vigyük a kis vászontáskákat. Persze aztán az szokott történni, hogy az ember spontán vásárolna, és nincs nála a szütyő-szett, de ezt egy ideje már azzal védem ki, hogy tulajdonképpen mindig nálam van a kis garnitúrám, nem nehéz, nem foglal sok helyet. Igazi „zero waste” megoldás, és végtelenül örülök neki, hogy valakinek eszébe jutott itthon is, mert külföldi példát már láttam párat.

3-4 kis zacsival már tökéletesen el lehet navigálni, a különböző minták pedig abban segítenek, hogy mindig ugyanazt használjuk mondjuk a zöldségeknek és a pékárunak. És persze a méretük sem egyforma. Iringó nagy bevásárlószatyra is kiváló konstrukció, masszív, strapabíró anyagból készült, jó a kialakítása, széles a vállpántja, ami nem vág be. Szóval minden szempontból gondos, tökéletes munka és bónuszként még a minták is nagyon el vannak találva.

Iringó amúgy nem áll meg a hulladékmentesítés útján, tegnap mutatta be az új termékét, a hűtősapkát is, hogy minél kevesebb alufólia fogyjon a háztatásokban. Szerencsém volt tesztelni már a megjelenés előtt ezt a terméket, teljesen jól működik, nagymamámnak is valami hasonló volt annak idején, tehát a történelem ismétli önmaghát, csak merjünk elhinni, hogy ezek a megoldások is tökéletesen tudnak működni.

sapi.jpg