2017. június 21.

Négy év alatt elborít minket a szemét

Négy év alatt elborít minket a szemét

Most, hogy egy ideje a hulladékcsökkentés útjára léptem, rettenetesen zavar még az a szemét is, ami így összegyűlik. Az teljesen egyértelmű, hogy akkor keletkezik több szemét, amikor kevesebb az időnk. Pedig a családi életünk egyik legnagyobb kihívásának tartom a  „nem rohanás” alapelvét, ezért még a munkámat is gyökeresen megváltoztattam a lányom születése után, de még így is vannak olyan időszakok, amikor kicsit feszesebb a tempó. És amikor a tempó gyorsul, a szemétmennyiség nő, nálam most épp ez a konklúzió.

Antoine Repessé, fotós egészen sajátos módját választotta annak, hogy szemléltesse, mennyi szemetet termelhet egy ember mondjuk négy év alatt. Nem igazán tud jól főzni, ezért - ahogy a videóban fogalmaz - túlélése érdekében elég sok csomagolt ételt vesz. Egyszer aztán rácsodálkozott arra, hogy ez a szokása mennyire megterheli a szemetesét. Ez inspirálta arra, hogy belekezdjen ebbe a nagyszabású projektbe.

Négy év alatt 70 köbméter szemetet gyűjtött össze: 1 600 tejesdoboz, 4 800 vécéguriga, 800 kg újságpapír volt a mérlege - írja a Bored Panda.

"A munkámhoz esztétikai dimenziót akartam adni," magyarázza. "A szemét válogatása valahol látványos, igyekeztem tökéletes képet készíteni, ami valami zavaró jelenséget idéz elő."

"Gyakran elmondjuk, mekkora mennyiségű hulladék keletkezik, de úgy gondolom, hogy a kép hatása erősebb lehet, mint egy rakat szó," mondja Repessé. "Remélem, hogy a projektem ösztönözheti a változást".

4-years-trash-365-unpacked-photographer-antoine-repesse-1-594910c011009_880.jpg

4evszemet.jpg

szemet2.jpg

szemet3.jpg

szemet4.jpg

szemet5.jpg

szemet6.jpg

Az alábbi videóban Antoine elmondja, hogy abban bízik, ezek a képek áttörik a nyelvi korlátokat és mindenkihez eljuthatnak erős érzelmi hatást elérve.  A videóban betekintést nyerhettek a folyamatba, ahogy a képek készültek.