2018. február 12.

Digitális detox

Digitális detox

Tavaly az volt a tervem, hogy minden hónapban újabb kihívásba vetem bele magam, aztán ez nagyjából a hulladékcsökkentésnél meg is állt, mert azzal nekem sok dolgom volt és van is a mai napig.

 

Viszont érzékeltem magamon, hogy kicsit jobban kell szabályoznom az online jelenlétemet és az onilne fogyasztásomat, mert kezd mindez sokká válni nekem.

 

Így érlelődőtt már bennem egy ideje egy kiadósabb “digitális detox” gondolata.

digitaldetox.jpg

 

A másik mozgatórugója ennek a döntésemnek az volt, hogy  a negyvenedik születésnapom nem úgy sült el bizonyos szempntból, ahogy képzeltem.

A Facebook oldalamom hatalamas fesztivál volt, csillióan köszöntöttek,  és teljesen meg is voltam hatódva.,

Ám a férjem által szervezett meglepetés bulira nagyon kevesen jöttek el. Oké, a férjem bevallotta, hogy nem igazán tudta, hogy is fogjon hozzá, és nem is hibáztatom, nem az ő műfaja a buliszervezés, illeteve én is mondtam le hasonlóan kerek ünneplést asztmatikus rohammmal  itthon sípoló gyerek miatt, de szíven ütött az egész. Sok embertől jól esett volna, ha lecsámoborog meghúzni a fülemet, nem csak a Facebook-on küldi a szívecskéket, hogy mennyire, de mennyire… Az eset után komoly mélyrepülés következett, egy hétig nagyon rosszul éreztem magam. Folyton azon rágódtam, mit rontottam el és hol. Aztán amikor magamhoz tértem, akkor megpróbáltam máshogy nézni az egész helyzetre és próbáltam elfogadni, hogy az elmúlt 10-20 évben megváltozott a kapcsolati hálom. Nagy levegőt vettem és ránéztem az új struktúrára, majd úgy döntöttem, kilépek a napi szintű Facebook használatból, kapcsolatok szintjén legalábbis maximálisan visszalépek a való világba. A mélyrepülés után megnéztem, mi változott és rájöttem, hogy sincs semmi gond, csak a változást kell elfogadni. Megnyugodtam, hogy rengeteg nagyon értékes, kedves ember vesz körül, csak egyszerűen megmozdult a mátrix. Akkor újra megnyugodtam.

Egy meditációs technika gyakorlásánál amúgy is az egyik fő feladatom a “nem reagálás” gyakorlása, úgyhogy ezt gyorsan átültettem a közösségi média felületekre is, és konstatáltam, hogy mennyi elképesztően felesleges energiámat viszi el az, hogy tulajdonképpen teljes baromságokon vagyok képes felhúzni magam. Aztán a szülinapi mélyrepülés után a privát Facebook-oldalamon való aktivitást szinte teljesen beszüntettem. Szerettem volna teljesen kicsekkolni is, de bizonyos praktikus okok miatt ezt mégsem tettem. Plusz az Ökoanyu oldalt is kezelnem kell, tehát a teljes kiszállás nem volt opció.

Aztán jött a Slow Budapest “digitális detox” kihívása, amibe ezek után persze nagy elánnal vetettem bele magam, pontosan erre volt szükségem. Szép folyamatosan teljesítettem a heti feladatokat, volt, ami nagy megkönnyebbülést hozott, például az, hogy minden, de minden értesítőt leszedtem a telefonomról. Nem villog, nem csipog, nem rezeg. Kész. Csak akkor látom az üzeneteket, ha megnyitom őket. Persze ezt meg kellet értenie a legözelebbieknek is, mert eddig mindig azonnal reagáltam, de azóta nem. Ha valaki tutira akar menni nálam, és gyors válaszra van szükésge az vagy sms-t ír, vagy rám csörög. De még így is szoktam szemrehányásokat kapni, hogy miért nem írok. Ettől teljesen fellélegeztem, mert az állandó értesítések több alkalommal már fizikailag is feszültséget okoztak. Hiába vettem le a hangot, rezgést, fordítottam lefele a képernyőt, munka közben akkor is láttam a fényt, ahogy felvillant a képernyőn és feszített, hogy megnézzem, mi az.  Az értesítéseket azóta sem tettem vissza és ez jól is van így, tavaly május óta nem pittyog a telefonom.. Mindenkinek csak ajánlani tudom, öt perc meló, némi rutin, amíg megszokod, de utána hatalmas nyugalom, mert nincs az állandó összeköttetés feszültsége. Mintha folyamatosan befejezetlen mondatokban lennél.

Mondjuk az ijesztő volt, hogy egy anyukás csoportban este tízkor már  a véremet akarták, mert hiába foglaltam le a nagynak egy iskolatáskát reggel, azóta nem jelentkeztem (nem azt írtam, hogy: "megkérezem", vagy hogy stoppolom, hanem azt, hogy kérem, veszem, viszem..). Misztikus volt. Több ilyen esetem is volt, amikor ledöbbentett az emberek türelmetlensége.

A Slow Budapest “digitális detox”-hoz kapcsolódó feladatai között volt olyan is, ami nekem nem volt kihívás végül, mert például az étkezőasztalnál alapból nincs nálam telefon. Nekem semmi nem megy evés, vagy ivás közben, sőt, séta közben sem tudom folytatni ezeket a tevékenységeket, és azt sem bírom, ha zene megy evés közben, ez kicsi korom óta zavar, úgyhogy ezzel nem volt gondom.

Aztán a nagy szigorítások idején arra is rájöttem, hogy azért bizony van, amire nagyon hasznos a Nagy Kék Testvér, a gyerekeknek legnagyobb részt ott szerzek ruhákat, értesülök programokról és egyéb praktikus dolgokra is nagyon hasznos felület lehet. Pár kisebb csoportban jelen vagyok és azzal bővítettem még a saját szabályaimat, hogy ha például egy anyukás csoportban olyan kérdés fogalmazódik meg, amivel kapcsolatban tudok segíteni, akkor kommentelek.

Sokáig jó megoldás volt, hogy a facebookon vagy jegeltem a profilomat, vagy ki is léptem minden alkalommal. Ezt a telefonomon is próbáltam megvalósítani, de vesztemre túl sok praktikus alkalmazást használok, és nagyon sok esetben megnehezítette a helyzetemet. Ezt a vonalat is próbálom kitisztázni még egy kicsit, csak egy kis idő és türelem kell hozzá. (Mi más, persze...)

Illetve sok esetben kapcsolattartásra, vagy akár munkára is gyors és hatékony lehet a messenger chat, ezért még annyi engedményt tettem később, hogy a laptopomon is külön használtam/használom a “messenger-t, ami nem adja magát, de megoldható. Így ha épp rá szeretnék nézni az üzeneteimre, akkor nem nyitom meg hozzá rögtön a Facebookot is, ami egyébként nagyon könnyen el tudja vinni a fókuszomat.

 

Illetve egyetlen téma van, ami mellett nem vagyok hajlandó elmenni: amikor anyukás csoportokban legalizáláják a gyerekek bármilyen szintű verbális, vagy testi bántalmazását. Ilyenkor mindig jön a szöveg, hogy "jó, de csak épp meglegyintem, csak kicsit ütök a kezére/popójára" és akkor belőlem előtör a bennem élő amazon és az utolsó csepp véremig érvelek.

 

Egyelőre még mindig többet nézem a közösségi oldalakat (nagyobb részt átszoktam viszont az Instagramra), mint kellene.

Nem nagy meglepetés, de télen rosszabb a helyzet, többet vagyunk bezárva a négy fal közé, hiába igyekszem minél többet levegőn lenni, de amikor szitál a szotty az égből, a kutyát minden séta után gőzborotvával kell lemosni, akkor néha megfeneklek a nagy igyekezetben, és nem tagadom, a tavaly májusi “digitális detox”-hónaphoz képest vannak visszaeséseim, de legalább már ezeket is látom.  Mondjuk arra is rájöttem, az a legjobb “digitális detox”, ha az embernek minél  több gyereke, kutyája és munkája van - így garantáltan nincs ideje a Facebook-on lógni.

Ami viszont nagyon jó, hogy amióta jobban figyelek a “nagy időrablók" használatára, azóta sokkal többet tudok könyvet olvasni, ami nagyon feltölt.

Sőt! Nagyságrendileg tíz év után sikerült úgy elutaznom két napra, hogy ne érezzem annak a kényszerét, hogy a gépemet is magammal vigyem, de ez mondjuk már a gyógyulófélben lévő munkamániám egyik csalhatatlan jele is azt hiszem.

De tény, hogy idei terveim között szerepel, hogy még tudatosabban igyekszem kezelni az online tereimet. Talán egy kis közös kihívást is összehozok márciusban, vagy áprilisban. Lenne kedvetek velem tartani?