2018. február 20.

Egy gyerek után átlagosan egy tonna, nehezen lebomló hulladék keletkezik évente

Változtatnál? Szavazz most és nyerj!

Egy gyerek után átlagosan egy tonna, nehezen lebomló hulladék keletkezik évente

Most jöttem haza egy nemzetközi környezetvédelmi fórumról/konferenciáról és most nagyon fel vagyok töltődve. Látom, hogy mennyi mindent lehetne és kellene csinálni, csinálnom.

ega_k2.png

A konferenciáról fogok még írni, de most egy kicsit ismét a hazai porondra fókuszálok. Az E.ON Energy Globe Magyarország verseny közönségszavazásra bocsátott jelöltjeinek listáját, ott a konferencián kaptam meg. Mikor átfutottam, már láttam, hogy tök jó dolgok történnek szerencsére már itthon is, rengetegen elkezdtek “zöld/zöldebb fejjel” gondolkodni. Ráadásul vannak már látható eredményeket produkáló kezdeményezések is, pl. okos, egészen pontosan aktív házak, amelyek nemhogy nem használnak a nagy közösből energiát, hanem annyira zseniálisan vannak összerakva, hogy vissza is tudnak adni energiát a nagy közösbe.  Izgalmas megoldások az oktatásban - legyen minél több, pls!!! -, valóban működő Zöld Diákparlament, zöldenergiával működő, a gyerekeket környezettudatosságra nevelő élményközpont, anyukák személetformálására koncentráló klubok. Tudtátok például, hogy egy gyerek átlagosan egy  tonna nehezen lebomló hulladékot “termel” pusztán az eldobható pelenkákkal évente? Erről is olvashattok majd hamarosan bővebben a blogon.

 Amikor itthon egyedül ülök és csépelem a gépet, akkor néha egy kicsit bogaras Don Quijotének érzem magam. De amikor ilyen ügyekről olvasok, illetve eljutok témába vágó rendezvényekre, akkor megörülök, hogy nem vagyok egyedül és szerencsére a világ jó irányba is folyamatosan változik.

Szóval, egy szó mint száz, az Energy Globe hazai versenye a közönségszavazás szakaszába érkezett, én pedig most szavazásra buzdítanálak titeket.

Február 28-ig  szavazhattok öt  kategóriában a kedvenc, innovatív környezetvédelmi megoldást bemutató jelöltre ezen az oldalon. A második E.ON Energy Globe Magyarország díj célja, hogy hozzájáruljon a környezet- és energiatudatos szemlélet népszerűsítéséhez és nyilvánosságot biztosítson a leginnovatívabb hazai fenntarthatósági és energiatudatos kezdeményezéseknek.

A beérkezett több mint 200 pályaműből a Nobel-díjas klímakutató, Ürge- Vorsatz Diána által vezetett független szakmai zsűri választotta ki a 10 döntős pályázót, akik közül a közönség szavazhatja meg a kategóriák nyerteseit. Az E.ON Energy Globe Magyarország díj átfogó nyertese képviseli majd hazánkat a rangos nemzetközi döntőben.

A szavazás részletei, valamint minden további információ elérhető a verseny honlapján: www.energy-globe.hu

Az a baj, hogy nekem például megvan az abszolút kedvencem, de megírni nyilván nem lenne fair, úgyhogy inkább megyek és szavazok rá! És jövőre még több, zöld ügyeken dolgozó ismerősömet és barátomat is buzdítani fogom arra, hogy jelentkezzen. Mert az tök jó, hogy vannak rendezvények, díjak már a témában, de az is nagyon fontos, hogy láthatóvá váljanak.

Úgyhogy: szavazásra fel!