2018. július 05.

Itt a mindenmentes fagyi! - A nice cream az új minden!

Itt a mindenmentes fagyi! - A nice cream az új minden!

A házi fagyikról írtam cikket egy lapnak és akkor botlottam bele a “nice cream” intézményébe. Csodálkoztam, hogy eddig nem találkoztam vele, mert annyira triviális.

Illetve nem teljesen igaz, hogy nem találkoztam vele, mert volt már egy banános-csokis krém/fagyi receptem, csak nem tudtam, hogy így is hívják, illetve egy fagyasztott banános turmixom is már.

Szóval a “nice cream” az a fagyi, amelyben a fő alkotóelem a fagyasztott gyümölcs. És miután a legjobb textúrája ehhez a műfajhoz a banánnak van, ezért elmondható, hogy a legtöbb esetben az alapja a banán. Aprítóval tökéletesen lehet krémesíteni, de vannak már olyan gyümölcsprések is, amelyek alapból tudják ezt a funkciót is, és az eredmány ráadásul úgy néz ki, mint valami menő, tekerős fagyi - ha ez még mond valakinek valamit egyáltalán.

Az első “nice cream”-eket amúgy vegánoknak és laktóérzékenynek találták ki.


nicecream1.JPGEzt a csodát még az eperszezonban készítettem

Tehát fagyasztott banánt lehet pimpelni ezzel-azzal és finom nyalánkságot kapunk, a kicsik meg boldogan fogják lapátolni a kis pofijukba.

Hozzávalók:

  • 2 nagy banán (szeletelve és fagyasztva)
  • 1 csésze növényi tej
  • 2 evőkanál mogyoróvaj

 

A fagyott banándarabokat dolgozzuk össze a mogyóróvajjal és a növényi tejjel. Ha nincs otthon növényi tej, elhagyható,  a banánfagyi akkor is finom lesz. A tetejére szórjunk pirított tört mandulát, vagy reszelt étcsokoládét.

Csupacsoki mámor két hozzávalóból

A banános alapot sima, jó minőségű kakaóporral is felüthetjük és máris kész a legegyszerűbb otthoni fagyi. Nálunk ez a fagyi a fő sztár már több éve a családban, néha a mélyhűtőig sem jut el az alapmassza.

Hozzávalók:

  • 3 érettebb banán
  • 4 evőkanál jó minőségű kakaópor

A hozzávalókat dobjuk egy keverőtálba és botmixerrel pürésítsük. Ha megálljuk, hogy azon nyomban ne faljuk fel, porciózzuk ki a jégkrémformákba és mehet be a mélyhűtőbe.

Áfonyás-banános ízbomba

Hozzávalók:

  • 3 fagyasztott, darabolt banán
  • egy marék tisztított áfonya
  • Ízlés szerint méz

 

A hozzávalókat dobjuk az aprítóba, keverjük, amíg krémes állagú lesz és már fogyaszthatjuk is. Ha szükséges, tehetünk hozzá egy kis mézet is.

Ha szeretnél még hasonló trükköket tanulni, ma estig még 50% kedvezménnyel feliratkozhatsz első online tanfolyamomra, az “Öko-nyárra” ezen a linken!