Ökoanyu

Egyszerűen zöld

Nem, a Victoria vízesés nem száradt ki! 

Tudjátok, hogy nem tartozom a klímaszkeptikusok és a “kovalenskötés-tagadók” közé, de érdemes mindig óvatosan bánni az infókkal. A napokban jöttek a cikkek, hogy itt a vég, kiszáradt a Vicktória vízesés, de egy kedves, Afrikában élő magyar ismerősöm  megosztott erről egy másik hírt is, aminek itt olvashatjátok a fordítását. Persze, érhető, hogy afrikai turisztikai irodáknak ezek a hírek nagyon rosszat tesznek, tehát ott is van lobbitevékenység, de mégis érdemes nézni a számokat. Az igazság gondolom, valahol középen van, a tendencia semmiképpen nem jó, de ha ennyiszer véget kiáltunk, akkor egy idő után meg fogják szokni az emberek és a jelenlegi helyzetben az sem túl szerencsés következmény.

victoria2.jpg

Nemrégiben jelent meg a brit Guardian hasábjain egy cikk arról, ami azt a benyomást keltette az olvasókban, hogy a zimbabwei Victoria vízesés szinte teljesen kiszáradt. A cikket és a rá hivatkozó írásokat azóta is ezrek osztogatják meg a közösségi médiában. Egy videó is kering a vízesés azon részéről, ahol éppen nem folyik víz. Pedig attól, hogy a vízesés szélén átfolyó víz mennyisége csökkent, még messze nem beszélhetünk kiszáradásról. 

Az UltimateAfrica.com oldalon 2019 októberében közzétett jelentés szerint a mért vízszintek 11 centiméterrel voltak a tízéves átlag alatt, ám a vízesés szintje továbbra is három centiméterrel magasabb volt, mint az 1995-ben mért legalacsonyabb szint. 

Az African Conservation Travel, a térség egyik utazásszervező vállalata nyilatkozatában arról ír, hogy az 1,7 km hosszan húzódó vízfüggöny minden száraz évszakban elapad. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a vízesést tápláló Zambézi folyó vízszintje az elmúlt hetekben valójában emelkedett (ami persze ugyanúgy lehet a felmelegedés miatt.)

Minden évben, júniustól decemberig a Zambézi folyó áramlása csökken, az aszályosabb időszakokban pedig a szokásosnál jobban visszahúzódik. Az utazási irodák, utazásszervező cégek ezzel számolnak is, ezeket az időszakokat is ki tudják használni. 

 

A nemzetközi média negatív hatásainak ellensúlyozására a helyi utazásszervezők és azok a kirándulók, akik már jártak a Victoria vízesésnél a 'Victoria Falls Is Not Dry' hashtaget használva osztják meg azokat a híreket, amik tisztázzák a kiszáradással kapcsolatos tévhiteket.

Forrás: www.getaway.co.za

 

 

A szerzőről

rolam.png Nem fanatikus és nem trendi – csak zöld

okoanyu@gmail.com



Könyvek

okoanyuakonyhaban_200.jpg

Ökoanyu a konyhában

Megjelent! Már kapható: Ökoanyu a konyhában. Környezettudatos tippek, ötletek és húsmentes receptek.
Itt tudod megrendelni!

Ökobaba

Már kapható második könyvem: Ökobaba címmel. Mindent a környezettudatos babaápolásról, gyerekterelgetéstől.
Itt tudod megrendelni!

Ökoanyu

Ha szeretnéd az összes praktikát egy helyen olvasni, akkor mostantól megteheted, hiszen már kapható az Ökoanyu könyv rengeteg recepttel, mosási kisokossal!
Itt tudod megrendelni!